Leírás
A kőleves című mesét feldolgozó Papírszínházat fogyatékkal élő gyerekek készítették. E tevékenység azáltal segíti a sérült gyerekek társadalmi integrációját, hogy a segítő és a segített szerepek felcserélődnek. A sérült gyerekek által az egészséges gyerekek számára készített alkotások érzékenyítenek, és mindenkit arra motiválhatnak, hogy a nehézségeken felülkerekedve létrehozzon mások számára inspiráló tárgyakat, alkotásokat. A kiadvány fontos üzenete, hogy egymás munkájában felfedezzük az értékeket.”
Soltészné Takár Anita, a komplex művészeti nevelés tanára
Papírszínház-mese 4 éves kortól
A Japánból eredő és igen népszerű Papírszínház, a Kamishibai a mesekönyveket mintegy színházzá alakítja. A fakeretben mozgatható nagyméretű lapok segítségével a mesélő, a gyerekekkel szembefordulva, a lapok mozgatásával, az ebből eredő játékkal és ennek drámai hatásával igazi színházi élménnyé változtatja a hagyományos meseolvasást.
E technika segítségével mindenki által jól láthatóvá válnak a képek, a figyelem egyszerre tud az illusztrációkra és a mese szövegére irányulni, a mesélő pedig a lapok hátulján olvasható szöveget kellő hatással tudja előadni közönségének. Nem szükséges többé az olvasás megszakítása, a könyv körbeadogatása, minden hallgató egyszerre élvezheti a mese szövegét és a hozzá készített illusztrációkat.