Régóta érlelődik bennem a gondolat, hogy az ÁkomBákom valódi küldetését - olvasás népszerűsítése, családtagok közelebb hozása, a mindennapi rohanás tompítása – szélesebb körhöz jutassuk el. Termékeinkkel és a vásárlások során nyújtott beszélgetéseinkkel mindezt nap mint nap meg is valósítjuk, mégis maradt bennem egy kis hiányérzet.
Aztán lassan körvonalazódni kezdett egy gondolat. Az ÁkomBákomban számtalan szülőtől hallottam, hogy kiskamasz, kamasz gyermeküktől egyre inkább eltávolodnak. Hiába próbálkoznak, egyre kevésbé találják meg a közös hangot. Ezzel párhuzamosan – szülőként – én is kezdtem hasonló dolgokat tapasztalni. Ekkor jutott eszembe, miért is nem fogunk össze? Rengeteg platform létezik kismamáknak, totyogó, óvodás korú gyerekek szüleinek, de kamasz szülőknek nagyon kevés lehetőségük van gondjaik megosztására. Így született meg a Kamasz Tapasz – az ÁkomBákom beszélgetőkörének gondolata, mely sebtapaszként kíván segíteni a szülő-kamasz kapcsolatok gyógyításában. 😊
A Kamasz Tapasznak alapvetően két fő üzenete van.
⇒NEM VAGY EGYEDÜL! Várunk minden olyan szülőt, aki szeretné megosztani kamasz gyereke nevelésével kapcsolatos nehézségeit. Találkozási lehetőséget nyújtunk azoknak, akik úgy érzik, egyedül vannak.
⇒SEGÍTÜNK! Itt meghallgathatod szülőtársaid pozitív tapasztalatait, sikereit ezen a téren, megmutatva, hogy a kamaszokkal nem feltétlenül kín és szenvedés az élet.
A beszélgetőkörre minden hónap utolsó péntekén 18 órai kezdettel kerül sor az ÁkomBákom olvasósarkában. Az egyes találkozások tematikáját a korábbi beszélgetéseken elhangzottak alakítják, de lesznek többször visszatérő, kiemelt témák is, mint az olvasás népszerűsítése, vagy a napjainkban kritikus képernyő- és kütyühasználat kompromisszumos megoldásai.
És miért érdemes még eljönni?
~ Segítünk megtalálni a legmegfelelőbb szakirodalmat.
Legyen az egy könyv, cikk vagy akár egy podcast.
~ Ingyenes részvétel.
~ A beszélgetések során ajánlott könyveket kedvezményesen megvásárolhatod nálunk.
~ És mert együtt könnyebb! 😊
Ha úgy érzed, itt a helyed, várunk nagyon sok szeretettel!
⏰ Első beszélgetés időpontja: 2024. szeptember 27. 18-20 óráig
🚩 Helyszín: ÁkomBákom Könyvesbolt (Szeged, Bartók tér 4.)