Shel Silverstein - A jóságos fa
Sokféle olvasmány létezik. Vannak könnyed, szórakoztató alkotások, amik kikapcsolnak, pihentetnek. Az ismeretterjesztő, tudományos könyvek kíváncsiságunkat, érdeklődésünket elégítik ki. És vannak a komolyabb, elgondolkodtató, olykor szívfacsaró történetek. Az ÁkomBákomban gyakran tapasztalom, hogy szülőként ódzkodunk attól, hogy gyermekünknek nehezebb témájú könyveket adjunk a kezükbe. Pedig egyes érzékenyebb témák esetében egy könyv elolvasása sokat segít a gyerek-szülő közötti párbeszéd elindításában. E blog bejegyezés témájául egy ilyen alkotást választottam.
Shel Silverstein A jóságos fa című könyve az egyik személyes kedvencem. Ha három könyvet kellene választanom, amit egy lakatlan szigetre vihetnék, ez a könyv biztos köztük lenne. És szándékosan nem a gyerekkönyv szót használtam, mivel ez a mese annyira sokrétű, hogy egyaránt szól óvodásokhoz, kisiskolásokhoz, kamaszokhoz és felnőttekhez. Mindegyik korosztály megtalálja benne a neki szóló üzenetet. Valódi kortalan mese, ami minden egyes olvasáskor (mert hát nem elég egyszer elolvasni) magával ragadja az olvasót.
A történet egy Fa és egy Fiú barátságát meséli el. A könyv elején mindketten boldogok. Minden nap találkoznak, egymással játszanak, mindketten elégedettek. Ám, ahogy a Fiú idősödik, más dolgok iránt kezd vágyódni, a Fa barátsága már nem elég neki. Először pénz, majd ház, végül csónak kell neki. Újból és újból visszatér a Fához, segítségét kérve. A Fa mindenét odaadja a Fiúnak. A Fa boldog, mert azt hiszi így boldoggá teszi a Fiút. Ám téved. Végül a Fiú - immár öreg emberként - ismét elmegy a Fához, aki már csupán egy fatönk. A Fa szomorúan mondja, hogy már nincs mit adnia. Csakhogy a Fiúnak ekkor már nem kell semmi. Egy dolgot szeretne csupán: békésen üldögélni. És leül a Fára. „A Fa pedig boldog volt.”
Számomra azért is nagyon kedves ez a könyv, mert számos olyan finom megoldás található benne, melyek az amúgy is szívbemarkoló történetet még szívhez szólóbbá teszik. Az egyik ilyen a mondatszerkezetekkel való játékosság. A szerző a történet elején - a Fiú és a Fa idilli barátságának bemutatásakor – egyszerű, de hatásos tőmondatokat használ, majd az eltávolodásuk időszakában hosszabb, összetettebb mondatszerkezeteket alkalmaz. A mese végén pedig újból visszatér a rövid, tömör mondatokhoz. A rövid és hosszú mondatok effajta váltakozása különösképp fokozza a mese amúgy is kivételes hangulatát.
Az is nagyon tetszik, hogy a Fiút – bár folyamatosan öregszik– a szerző mindvégig fiúnak nevezi. Ezzel is hangsúlyozva, hogy hiába múlnak az évek, ő valójában egész idő alatt ugyanaz a kisfiú maradt, akinek egykor a Fa volt a legjobb barátja. És hát az illusztráció...zseniális. Az első ránézésre minimalistának tűnő rajzok nézegetése során fokozatosan tűnnek elő az apró részletek, amelyek a szerző lehellet finom humorát tükrözik. A megejtően bájos képek tökéletes harmóniát alkotnak a szöveggel.
És hogy mit üzen a könyv? Valószínűleg mindenkinek mást. Számomra a legerősebb üzenete a boldogság megélése, a valódi értékek megtartása. A Fiúnak kisgyermekként tulajdonképpen mindene megvolt, boldog volt. A Fával játszhatott, a Fa alatt alhatott, a Fa almáit ehette. Ám ahogy idősödött ezek számára értéktelenné váltak. Egyre többet, egyre nagyobbat akart. Végül egy egész élet kellett hozzá, hogy rádöbbenjen, valójában szükségtelen ezeknek a telhetetlen vágyaknak a hajszolása. A körülöttünk lévő apró dolgokban, emberi kapcsolatokban kell tudni megtalálni a boldogságot. Ahogy a könyv is írja, elég csupán megpihenni egy igaz barát mellett.
A történetet olvasva megjelenik az elmúlás gondolata is. A mese a Fiú életét kíséri végig, bemutatva, hogy egy kisgyermekből is lesz egyszer idős ember. Érzékelteti, hogy vannak dolgok az életben, amik visszafordíthatlanok, utólag már nem tudunk rajtuk változtatni, bármennyire is szeretnénk. A Fiú leélte életét kisebb-nagyobb kitérőkkel, ám végül mégis csak visszatért gyerekkori gyökereihez. Mintha a szerző finoman arra utalna, hogy néha bizony nem árt a nagy rohanásban megállnunk, és elgondolkoznunk, hogy vajon jó irányba rohanunk-e. Így még talán van esélyünk időben változtatni.
A könyv szól a feltétel nélküli szeretetről is. A Fa akkor boldog, ha a Fiú boldog. Ezért kész mindenét odaadni. Nem okít, nem vádol. Csak szeret. És ez a szeretet téríti vissza az eltévelyedett Fiút végül a valódi értékekhez.
Shel Silverstein 1964-ben írta meg ezt a könyvét. Azóta sokat változott a világ. Ám napjainkban ennek a mesének az aktualitása még inkább érvényes. Érdemes néha kézbe venni és elolvasni, hogy időnként néhány pillanatra mi is megpihenhessünk a saját fatönkünkön.
A jóságos fa >>>megnézem
