Leírás
Andersen jól ismert meséje a rút kiskacsáról, akit testvérei kitagadnak, mert nem hasonlít rájuk, de életösztönének és kitartásának köszönhetően mégis megtalálja azt a helyet, ahol önmaga mer lenni. Klasszikus történet az elfogadásról és kirekesztésről, amit már a legkisebbek is könnyen megértenek.
Papírszínház-mese 4 éves kortól
A Japánból eredő és igen népszerű Papírszínház, a Kamishibai a mesekönyveket mintegy színházzá alakítja. A fakeretben mozgatható nagyméretű lapok segítségével a mesélő, a gyerekekkel szembefordulva, a lapok mozgatásával, az ebből eredő játékkal és ennek drámai hatásával igazi színházi élménnyé változtatja a hagyományos meseolvasást.
E technika segítségével mindenki által jól láthatóvá válnak a képek, a figyelem egyszerre tud az illusztrációkra és a mese szövegére irányulni, a mesélő pedig a lapok hátulján olvasható szöveget kellő hatással tudja előadni közönségének. Nem szükséges többé az olvasás megszakítása, a könyv körbeadogatása, minden hallgató egyszerre élvezheti a mese szövegét és a hozzá készített illusztrációkat.